Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Központi telefonszám: +36 22 514 000
Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret - Normál verzió

Nyíltnap a hajózsilipnél

Tartalomfelelős: Pécseli Péter, szakaszmérnökség vezető

2017. július 05., szerda 15:18

Esemény kezdete: 2015. június 10. 10:00, szerda

Esemény vége: 2015. június 10. 15:30, szerda

Helyszín: -

A Balatoni Vízügyi Kirendeltség a Víz Világnapja alkalmából a korábbi évekhez hasonlóan, idén is betekintést engedett mindennapi életébe, működésébe, feladataiba. A rendezvény mára egyhetes rendezvénysorozattá nőtte ki magát. Sokszínű és interaktív programokkal vártuk az érdeklődőket 2017. március 21-24. között, illetve 22-én „Hogyan óvjuk a Balaton vizét?” címmel tartottunk előadást Siófok főterén, a DRV Zrt. felkéréséből. A nyíltnapokra a környékbeli óvodások, általános és középiskolás tanulók és oktatóik, valamint civil szervezetek kerültek meghívásra. Idén minden korábbinál több, közel 600 érdeklődőt láttunk vendégül, akik bepillantást nyerhettek a műtárgyak működésébe, láthattak zsilipelést, bemutattuk a vízminőségi kárelhárítás során használt gépek és eszközök alkalmazását, valamint a vízrajzi mérőműszerek használatát. Igyekeztünk gondoskodni róla, hogy a hozzánk ellátogató több száz diák közül senki se menjen haza pozitív élmény nélkül. Azt tapasztaltuk, hogy a vendégek között vannak évek óta visszatérő csoportok, akik nem csak, hogy emlékeznek a korábban hallottakra, de nyitottak az új információk elsajátítására is, ami büszkeséggel tölt el bennünket, hiszen bizonyítékul, egyfajta önigazolásként szolgál, hogy van értelme, eredménye ezeknek az ismeretterjesztő bemutatóknak. Ki tudja, hátha látogatóink soraiból kerülnek majd ki a legifjabb vízépítő mérnökök vagy hajóskapitányok!

Írta és a fotót készítette: Takács Zsanett

Utolsó módosítás: 2017. július 05., szerda 14:40
Elérhetőség Adatkezelés Letöltések Oldaltérkép Impresszum Jogi nyilatkozat