Szabó Mátyás nyugalmazott igazgató ünnepi megemlékezése a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 60 éves évfordulójára 2013. december 13.

Ünnepi megemlékezés a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

60 éves évfordulójára

 

Örömmel és kicsit kötelességből is teszek eleget a felkérésnek, hogy megemlékezzek az igazgatóság elmúlt 60 évéről, melyből 45 évet közvetlenül és az utóbbi 10 évet pedig nyugdíjasként kísértem figyelemmel. Izgalmas és nehéz feladat is ez, hiszen igen mozgalmas 60 év van igazgatóságunk mögött és engedjék meg, hogy kicsit szubjektíven, az általam is megélt élmények felelevenítésével idézzem meg múltunkat, történelmünket.

Az egységes modern vízügyi szolgálat története egy 1953. szeptember 30-án meghozott minisztertanácsi határozattal kezdődött, mely rendelkezett az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a vízgyűjtők szerinti területi igazgatóságok felállításáról és a vízügyi feladatok egy szervezethez való csoportosításáról és a vízügyi hatósági jogkörnek a megyei tanácsoktól való átvételéről.  A Székesfehérvári Igazgatóság élére 1953. november elején Dologh Ervint, a Kalocsai Kultúrmérnöki és Belvízrendező Hivatal vezetőjét nevezték ki.  Vezetésével kezdődött el az igazgatóság megszervezése, mely három hivatal - a Székesfehérvári Kultúrmérnöki és Belvízrendező Hivatal, a Szekszárdi és a Siófoki Árvízvédelmi és Folyószabályozási Hivatal - összeolvasztásából jött létre. Az igazgatóság központja 1954. január 1-én kezdettel működni, akkor Népköztársaság út - ma Várkörút 44. sz. alatt lévő épületben, Szekszárdi és Siófoki kirendeltséggel.  1955. január 1-től a kirendeltségek szakaszmérnökséggé keresztelődnek át, és megalakul a Székesfehérvári, majd 1957 elején a Veszprémi Szakaszmérnökség is.

Az igazgatóság kialakulásának első szakasza tulajdonképpen három vezető alatt történt meg, 1956 és 1958 között Stelczer Károly, 1958 és 1960 között Kocsis Árpád segítette ezt a munkát. Az igazgatóság hatékony működését pedig a hivatal jó szellemű és kiváló képzettségű gárdája biztosította, elsősorban említendő id. Fejér Vilmos műszaki osztályvezető, majd műszaki igazgatóhelyettes, aki meghatározó egyéniség volt, de a mérnökgárda is kiváló erőkből állt, mint, Bukovszky György, ifj. Csermák Kálmán, id. Falussy Ferenc, Mohos Pál, Szekszárdon Varga Béla és Siófokon Dávid László. Ugyanígy említésre méltó volt a munkahelyi vezetői u.n. vízmesteri gárda, melyből kiemelhető Bakos György, Brajnovits István, Merényi Gotthárd, Sárvári Mihály, Szilágyi József Szekszárdon Faludi Ferenc, Siófokon Varga László és Veszprémben Bán Antal, Szemeti Gyula. Az induló éveket két jelentős dunai árvíz tette próbára az 1954-es tavaszi és 1956-os jeges árvíz, az utóbbi azonban sajnos tragikussá válik.  Tolna megyében, az akkori alacsony és gyenge szerkezetű Dunai és Sió-töltések 23 helyen átszakadnak, a víz elöntött 30 települést, szörnyű károkat okozva.  Ezen eseményeket követően indulnak el országosan az árvízvédelmi fejlesztések és az ütőképes védelmi szervezetek kialakítása.   

   Dr Csonki István jelenlegi és Szabó Mátyás nyugalmazott igazgató                         

1958-ban kapcsolódik pályafutásom az igazgatósághoz, véletlen ismeretség folytán, augusztus végén Kocsis Árpád technikusként felvesz a székesfehérvári szakaszmérnökség állományában. A szakaszmérnökség, az akkori Velence szálló, ma Magyar Király szállóval szembeni épület földszintjén működött, négy helyiségben, ahol később népbolt működött. A szakaszmérnök Philip István volt.

Ez időben még a vízfolyások felújítása kézi erővel folyt, zömében Csongrádból származó kubikus brigádokkal, 6 napos munkahéttel és 2 hetente haza utazással. Mi vonattal vagy autóbusszal utaztunk ki hétfőn, majd kint alvás az érintett faluban és haza utazás szombaton, munkahelyi közlekedés gyalog, vagy biciklivel.   Egy építésvezetőség 30-40 főt foglalkoztatott és akkor még havonta a munkahelyi vezetők végezték a bérelszámolást, a teljesítmények felmérésével és személyenkénti bérjegyzéken való elszámolással. Ez általában 2 nap esetleg 2 éjszaka is betartott, szóval kemény iskola és hősi idők voltak. A nagyobb vízfolyások felújításán akkor még csak mutatóban jelentek meg a vízépítő vállalat kotrógépei, melyeknek csodájára jártunk.

1959-ben történik meg az igazgatóságok tájegységenkénti elnevezése és így lettünk a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. 1960. május 1-én alakul át Siófokon a szakaszmérnökség Balatoni Vízügyi Kirendeltséggé, melynek vezetője Ligeti László lesz, aki OVF főigazgató kinevezési jogkörébe kerül, jelezve a kirendeltség kiemelt szerepét.

Közben 1960 tavaszán elhatároztam, hogy neki vágok a Műegyetemnek, érezvén a                  „ vízmester úr” és a „ mérnök úr” közötti különbséget és sikeres felvételi után, ősszel megkezdem a tanulmányokat, majd  öt év múlva,  1965 augusztus közepén érek vissza az igazgatóságra, mérnöki diplomával a zsebembe. Ez alatt az 5 év alatt azonban forradalmi változások következnek be az igazgatóságon. 1961. január 1-én a Szolnokról érkező Karászi Kálmán kerül az igazgatói székbe és a 60-as évek elejétől óriási átalakulás és fejlődés indul meg az egész vízügyi szolgálatban, Dégen Imre főigazgató irányításával, aki 1955 végén került a főigazgatói székbe.

 Dégen meggyőzi a kormányt az árvízvédelmi fejlesztések szükségességről, az u.n. szocialista nagyüzemi mezőgazdaság érdekében, a vízkár megelőzési és belvíz mentesítési munkálatok fontosságáról és ugyanakkor a nagyüzemi öntözés szükségéről. Ezek érdekében jelentős beruházási források nyíltak meg és a végrehajtás érdekében az igazgatóságok termelési potenciáljának fejlesztésére is döntés születik, mely telephely és eszközfejlesztést, gépesítést, és természetesen jelentős létszámnövelést is jelentett. Így a 60-as évek közepére az igazgatóságunknál megépül a Gépészti Üzem telephelye, ahol létre jön a földmunkagép csoport, a javító műhely, a szállítási csoport és a káderek letelepítése érdekébe lakásépítési program indul.  A szakaszmérnökségek önálló székhelyeket kapnak és 1968 végére a központ is beköltözhetett az új székházba, a Balatoni úti telephelyen.                                                                                                        

Természetesen az erős és ütőképes igazgatóságok létre hozásának szándékát az is vezérelte, hogy önmagukban képesek legyenek egy közepes árvizet levezényelni és kivédeni.

Közben 1963 tavaszán rendkívüli belvizes helyzet alakul ki a teljes működési területen. Egyik legsúlyosabb helyzet a Velencei tavon alakult ki, a tó a 160 cm-es üzemi vízszintjével szemben 244 cm maximumot mértek, mely által a déli parton a tó vizét a Budapest- Székesfehérvári vasútvonal tartotta, melyet hétvégi haza utazás alkalmával elképedve láttam. Az egész parti üdülő övezet víz alatt volt és az üdülőket csónakkal próbálták a tulajdonosok megközelíteni, mentve értékeiket. Hasonló élmény volt, hogy az Aszal- völgyi-árok árhulláma, mely a korház előtt kiöntve, a Budai úton a Teleki Blanka gimnáziumig folyt be a város szívében.

1965-ben pedig egy rendkívüli magasságú és tartósságú Dunai tavaszi - nyári árvíz vonult le, nagyon kritikus helyzeteket okozva a Tolna megyei szakaszokon. Ezek az események tovább erősítették a fejlesztések szükségességét és ezt követő években kiépül a Sió torok-Báta közötti mai töltés szakasz és megkezdik a Sió árvízkapu és kapcsolódó töltések kiépítését, melyet 1974-ben adnak át.

Érdekes szervezeti változás következik be 1967-ben, létre hozzák a Termelési Üzemet az igazgatóságon belül, a kivitelezési feladatok végrehajtásának erősítésére - termelési igazgatóhelyettes, termelést segítő osztályok és főépítés vezetőségek kialakításával. Ez nem teljesen válik be, mert a kettéosztottság feszültségeket okozott, és a védekezési összefogást is nehezítette, ezért 1972-ben a főépítés vezetőségek újra beolvadnak a szakaszmérnökségekben.

A 70-es években a szakigazgatási és hatósági feladatok is ugrásszerűen nőnek, így a vízminőség-védelmi feladataink, melyek ellátására korszerű laboratórium épül, biztosítva az ipari üzemek használt víz kibocsájtásának fokozott ellenőrzését és a biológiai és radiológia vizsgálatok elvégzését is, egyre bonyolultabbá válnak a felszíni és felszín alatti a vízkészlet-gazdálkodási kérdések, különösen a bányászati vízkiemelések miatt. Az Iszkaszentgyörgyi bauxit bányászat érdekében megépül, az ország egyik legszebb többcélú víztározója Fehérvárcsurgón. Felgyorsul a településeink közműves vízellátása és csatornázása, mely során regionális ellátó rendszerek épülnek ki. Az igazgatóság beruházásában pedig, jelentős nagy üzemi öntöző rendszerek kialakítására kerül sor.

Külön megemlékezést érdemel a Balaton és a Velencei-tó vízgazdálkodási és vízminőség védelmi fejlesztéseinek végrehajtása, hiszen ezek számunkra egyedi feladatot jelentett.     A Balaton fejlesztésére 1969-ben, a Velencei-tó fejlesztésére 1971-ben született kormány határozat.                                                                                                                            

Itt szeretnék egy kicsit rendhagyó lenni, mert magam is sokszor beleestem abban a hibában, hogy a Velencei-tó rekreációja érdekében végzett tevékenységünket többet emlegettük és a Balatonon végzett part és mederszabályozási munkákról kevésbé beszéltünk, ha úgy tetszik kevésbé dicsekedtünk.

Most Ligeti László kirendeltség vezető emlékének is adózva el kell mondanom, a BVK létrehozása utáni két évtizedben olyan jelentős munkák elvégzésére került sor, mint a Siófoki leeresztő zsilip átépítése és a Sió felső szakaszának bővítése, az erodáló és rendezetlen partszakaszokon megépült mintegy 70 km partvédőmű, 3 km2 terület feltöltéssel, mintegy 5 millió m3 kotrással, és létre jött 23 kikötő.  Ezeket persze részben vállalatok kivitelezték, de a BVK engedélyezése és felügyelete alatt épültek. Külön fejezetet jelentett a Siófoki arany és ezüst part létre hozása, melyről diszkréten hallgatunk, pedig Ligeti László javasolta ezek megvalósítását a kormány felé, mondván a Balaton fővárosában Siófokon biztosítani kellene a vízpartok közterületté válását, mindenki által szabad megközelítését, egyúttal pedig szállodák, strandok és közösségi létesítmények létrehozásának lehetőségét. Az arany parton végül 4 km hosszban Balatonszabadi közepéig, az ezüst parton Széplak felé, pedig 1,6 km új partszakasz került kiépítésre közel 80-150 m széles parti sáv feltöltéssel, a BVK tervezésében és kivitelezésében. A munka, a tervezettnél hamarabb, a 70-es évek közepén leállításra került, mert jelentős tiltakozást váltott ki a vízparti tulajdonosokból, a parti jelleg elvesztése miatt, melyért ráadásul nem kaptak kártérítést, és mert a létre jött friss feltöltések rendezése és hasznosítás évekig elhúzódott, illetve nem történt meg.  Természetesen jogállami keretek között, ez egy vitatható akció volt, de aki ma ezeken a már beépített és rendezett területeken jár, talán nem kérdőjelezi meg ezek létre jöttének értelmét és szükségét és ma ezek Siófok legértékesebb és léglátványosabb részeinek számítanak.

A Velencei-tavon és vízgyűjtőjén végrehajtott vízgazdálkodási fejlesztések is, az igazgatóság tevékenységének jelentős eredménye volt, és persze nem tagadható hogy a munkák kijárója és motorja Springer Ferenc a VIB főtitkára volt. Főépítés vezetőként, majd szakaszmérnökként való részvételem ezekben, óriási élmény volt számomra. Talán ma már hihetetlen, hogy 20 év alatt megépült a Zámolyi és Pátkai tározó, a tavon 25 km partfal és 8 hajó és csónak kikötő, közel 10 millió m3 iszapkotrás, 4 km2 nádas megszüntetésével. Mai áron számolva ez mintegy 40 milliárd Forintba kerülne, azaz évente kb. 2 Mrd. Ft. értékű saját kivitelezést jelentett, speciális kotrók ( PPV.) és egyéb  fontos technológiák kifejlesztésével. Ha hozzá teszem, hogy ezek a vízügyi beruházások, abban az időben saját bonyolításban, tervezésben, hatósági engedélyezésben, kivitelezésben épült és utána zömében  saját üzemelésben is került, ez ma már anakronisztikusnak tűnik, de  akkor a végrehajtás terén nagy könnyebbséget és persze nagy felelősséget  is jelentett!

Ezen jelentős időszak lezárásaként, 1983 nyarán 22 és fél év szolgálat után Karászi Kálmán nyugdíjba ment.   Vezetése alatt óriási fejlődés következett be a területünkön és az igazgatóságon egy nagyszerű munkahelyi kollektíva alakult ki.  A helyzet azonban kezdett megváltozni, melynek egyik oka az volt, hogy lecsökkentek a fejlesztési feladatok és az állami források.  A kivitelező kapacitások kihasználása és eltartása érdekében, ki kellet lépni az építőipari piacra, ahol verseny helyzet kezdett kialakulni. A szakmai problémák is bonyolódtak és nehezedtek.  A Balatonon 1982  nyarán rendkívüli vízminőség romlás, algásodás következik be és szükségessé válik a Balatoni Vízgazdálkodási Program   átdolgozása! Ezt követően Velencei-tónál is is a fejlesztések helyett, a vízminőség védelem kerül előtérben. 1982 végén üzembe helyezik a paksi atomerőmű első blokkját és már a következő évben komoly gondok keletkeznek az alacsony őszi Dunai vízállás miatt.              A  Közép-dunántúli középhegység területén -  Budapesttől - Hévízig  - a túlzott bányavíz kiemelések miatt pedig, egyre komolyabb feszültségek keletkeznek, főleg  a fürdők gyógyvízvízellátása terén. Egy emlékezetes élményem is kapcsolódik ehhez.  1989-ben Hévízen három miniszter találkozott a kérdés megoldására, az ipari, az egészségügyi és a környezetvédelmi és vízgazdálkodási.  Előző este Maróthy  László miniszter, a DRV vendégházában, a 2 érintett igazgatóság vezetőjével, a szakmavezető hidrogeológusával és a főosztályvezetőjével, az éjszakában nyúló megbeszélést tartott, melyen meggyőztük a minisztert, a Nyirádi bauxit bányászat leállításának szükségességéről. Másnap a hivatalos találkozón az egészségügyi miniszterrel közösen, ezt elfogadtatták az ipari miniszterrel is, mely akkor nagy áttörésnek számított.

A történet azonban már, 1988-ban bekövetkezett újabb izgalmas eseményre utal, nevezetesen arra, hogy a vízügyet, a környezet és természetvédelemmel összevonják és létrehozzák a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumot.  Az egységes területi szervezet megszervezése, a vízügyi igazgatóságok bázisán történt és mi esetünkben ez már egy 2000 fős hivatalt jelentett és ezt nem volt könnyű feladat végrehajtani.  Amire összerázódtunk, jött a rendszerváltozás és a Bős – Nagymaros vízlépcső konfliktus miatt, máris megszületett a politikai döntés a szétválásról. 1991. január 1-én nem csak a két szakterület, hanem a vízminőség védelem is leválik tőlünk és megindul egy egészségtelen hadakozás a környezetvédelem és a vízügy között.

 Az igazgatóság pedig igen nehéz helyzetbe kerül, mert az erősen lecsökkent állami finanszírozásból lehetetlen volt 1 700 főt eltartani, megkezdődött egy kényszerű leépítés, ez mellett erőltetett módon idegen megrendeléses munkákat vállaltunk, mely ráfizetést okozott, 1993 végén 70 milliós vállalkozási veszteség miatt, csődhelyzetbe kerültünk. A fizetés képességünk fenntartására banki hitelt kellett felvennünk. Be kell vallom ekkor a lemondás, a feladás gondolata is megfordult bennem. Persze több igazgatóság hasonló helyzetben volt és a 24.-dik órában, 1993. őszén, kormányhatározat születik az igazgatóságok konszolidációjára és a termelő – kivitelező részlegek Korlátol felelősségű társaságokba való szervezéséről.                            

1994-ben Székesfehérváron és Szekszárdon kft. hozunk létre, de munka hiány miatt, sajnos a BVK-nál és Veszprémbe le kellet építenünk a termelő kapacitást. Végül is ez összesen újabb 600 fő, végkielégítés útján történő elküldését jelentet. Ezt követően alakul ki az új profilú vízügyi igazgatóság, mely egyrészt hatóság, más részt kezelője, üzemeltetője a kizárólagos állami tulajdonú vízi létesítményeknek. A kárelhárítási feladatoknak pedig csak irányítója, a más szervezetektől igénybevett erők alkalmazásával.

A 90-es évek és a század forduló ismét új kihívásokat hoz az igazgatóság számára. A Velencei-tó kritikus vízszint csökkenése és vízhiánya miatt, egy ideiglenes vízpótlás kiépítése válik szükségessé, majd 2002 és 2004 között a Balatonon éljük meg hatványozottan ezeket az izgalmakat. Beindul a vízbázis védelmi program, mely működési területünkön jelentős feladatokat okoz.  1998 és 2001 között sorozatos rendkívüli Tiszai árvizek következnek be, melyeken szinte a teljes műszaki gárdánk részt vesz, komoly tapasztalatot szerezve és sok elismerést kapva. 2002-ben pedig saját működési területünkön is levezénylésre kerül egy jelentős Dunai árvíz.   2003 közepén következik be az újabb igazgató váltás, mely során 40 évi szolgálat után búcsúztam el, megúszva az újabb szomorú változást, mely a 2004 elején a vízügyi hatósági leválasztását jelentette.

Az igazgatóság persze ezt követően se marad gond és feladat nélkül. A 2004. évi Európai Uniós csatlakozás új szakmai feladatok hoz, el kell készíteni a víz keretirányelveket és meg kell tanulni projekt pályázatokon való indulást.  2006. rendkívüli Dunai árvizet, majd 2010. Dunai és Borsodi árvizeket hoz, melyeken ismét eredményes helytállást és részvételt igényelt az igazgatóságtól.  A 2010 októberében pedig bekövetkezik az egész országot megrendítő Ajkai katasztrófa, ahol a kárelhárításban, majd a biztonsági és helyreállítási védelmi munkálatokban kap jelentős feladatot az igazgatóság és a munkák helyszíni irányításában és összefogásában az igazgatóság vezetője, Csonki István öregbítette hírnevünket.   2010 után pedig a kormány által meghirdetett, ezer fő feletti közmunka program levezénylése, jelent minden évben komoly szakmai és szervezési feladat.    Sajnos 2012-ben ismét váratlanul újabb átszervezés és nehezen érthető feladat leválasztás éri az igazgatóságot.   Ugyanakkor beindult a Duna projekt, mely által tovább fog javulni a Duna jobb part árvédelmi biztonsága. A 60 éves évfordulót pedig ez évben, egy komoly próbatétel várta, az eddigi rekord szinteket mindenhol meghaladó Dunai árvíz jelentkezett, mely ellen igazgatóság sikeresen megvédte a rábízott veszélyetetett területeket és értékeket.

A mögöttünk lévő mozgalmas 60 év lezárásaként vessünk egy pillantást az igazgatóság vezetőinek és a műszaki igazgató helyetteseinek listájára.

A Közép-dunántúli Vízügy Igazgatóság igazgatói az elmúlt 60 évben

 

     Dologh Ervin                              1953.11.01. – 1956. 06.30.     

  dr. Stelczer Károly                       1956.07.01. – 1958.06.30.      

   Kocsis Árpád                              1958.07.01. – 1960.12.31.      

Karászi Kálmán                         1960.01.01. – 1983.06.30.     

Szabó Mátyás                            1983.07.01. – 2003.06.30.      

Kumánovics György (megb.)     2003.07.01. – 2004.04.14.      

dr. Csonki István                        2004.04.15. –                            

                 

A Közép-dunántúli Vízügyi igazgatóság műszaki igazgatóhelyettesei

az elmúlt 60 évben

 

id. Fejér Vilmos                        1953.11.01. – 1964.16.15.

Philip István                              1964.06.15. – 1966.04.15.

Appel Sándor                            1966.04.16. – 1971.10.15.

Egry Gábor                                1971.10.16. – 1974.09.30.

Varga Miklós                            1974.10.01. – 1979.06.30.

Szabó Mátyás                           1979.07.01. – 1983.06.30.

dr. Hajós Béla                           1983.07.01. – 1991.12.31.

Kumánovics György                1992.03.01. – 2003.06.30.

dr. Csonki István                      2003.07.01. – 2004.04.14.

Kumánovics György                2004.04.15. – 2009.12.31.

                                 Tóth Sándor                            2010.02.01. –

 

A vezetőkön túl, szólni kell a szakaszmérnökökről, akik véleményem szerint az elmúlt 60 év sikereinek fontos szereplői, aktív részvevői és vezénylői voltak. A teljesség igény nélkül kiemelve Szekszárdról Goóts Kálmánt és Kling Bélát, Veszprémből Mohós Pált és Kalicka Lászlót, Siófokról Ligeti Lászlót és Fejér Vilmost és Székesfehérvárról Andorkó Sándort és Büki Istvánt. 

 

Persze itt se lehetne megállni, hiszen sorolhatnám a szakosztályok vezetőit, vagy a közgazdasági szakterületek vezetőit és a sok száz beosztott munkatársat, valamint az őr állomány sokszor apáról, fiúra szálló tagjait, akik segítették az elmúlt 60 év munkáját.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy rendkívül mozgalmas 60 évet hagytunk magunk mögött, melyben igen szép és eredményes időszakok voltak és persze voltak nehéz pillanataink. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy különböző nemzedékek mindig megállták a helyüket és elhívatottan végezték munkájukat és ezt teszik a mai kollégák is, akik sokszor nehéz és kedvezőtlen körülmények között is lelkiismeretesen végzik el a rájuk háruló feladatokat.

Végezetül felmerülhet a kérdés: hogyan tovább a következő 60 évben, vagy évtizedekben? Korábban is vallottam – 10 évvel ezelőtt is elmondtam – és most is állítom, hogy az ország természeti és földrajzi adottsága és sokszor szélsőséges időjárása, a vízkárok általi veszélyeztetettsége, szükségszerűvé teszi, egy egységes és hatékony vízügyi szolgálat létét. Ezért is nagy örömmel és bizakodással halljuk, hogy a kormány ismét egy egységes vízügy létrehozását határozta el, mely igazi születésnapi ajándék lenne a szakma számára!

Ennek reményében kívánom az igazgatóság mai vezetőinek és állományának, hogy ez a határozat sikeresen valósuljon meg és érezzék ennek a régi vágy teljesülésének minden örömét. Érezzék ismét a vizes szakma egységét, erejét és országos megbecsülését és végezzék elhívatottsággal és becsülettel az igazgatóságra háruló feladatokat, vagy, ahogy mondani szoktuk a nagy betűs: VÍZÜGYI SZOLGÁLATOT!

 

Székesfehérvár, 2013. december 13.

                                                                                                      Szabó Mátyás

                                                                                                 nyug. vízügyi igazgató