Velencei-tó

A Velencei-tó vízgyűjtője

Összetétele igen heterogén, mely megmutatkozik domborzatában, a különböző korú és felépítésű hegységi, dombsági és síksági területeiben.

A tó, korát illetően, földtörténeti szempontból fiatal képződmény. Medencéjének kialakulása - a legújabb kori geológiai és pollenanalitikai vizsgálatok szerint - mintegy 10-12 ezer évvel ezelőtt következett be, valószínű, hogy nem lehet 15 ezer évnél idősebb.
A Velencei-tó kialakulását kővetően rövidesen lefolyásos tóvá vált, vizének nagy része Dny-i irányban, a Sárvíz völgye felé talált utat.
A vizsgálatok eredményei alapján a tó feliszapolódásának éves átlaga - a mélyvízi területeken -2,3 és 3,4 mm/év, míg a tó szélén 0,7 és 1,1 mm/év nagyságrendű volt. Megállapítható, hogy az utolsó évszázadokban a mélyvízi területek feliszapolódása jóval jelentősebb volt, mint a partközeli területeké.
A Velencei-tó térsége a sokéves adatok alapján az ország napfényben gazdag tájai közé tartozik. A napfénytartam 50 éves átlagban meghaladja az évi 2000 órát. A tó vízhőmérséklete - sekély tó lévén - gyorsan követi a levegő hőmérséklet változásait. A víz középhőmérséklete a nyári hónapokban 20,5 °C.
A tó évszázados vízszintváltozására kevés írásos adat áll rendelkezésre. A kutatások azt látszanak bizonyítani, hogy a tavat keletkezése óta mindig sekély víz borította, ez azonban természetesen a mindenkori csapadék és hőmérséklet viszonyoktól függően erősen ingadozott. Nagy a valószínűsége, hogy a tómeder több alkalommal közel került a teljes kiszáradáshoz.
A meglévő levéltári adatok az 1700-as évektől a kiszáradásra igen ellentmondóak, ezért valószínű - és az újabb kutatások ezt igazolják - hogy a tó legalábbis az elmúlt két évszázadban nem száradt ki teljesen, hanem vízének nagy része elpárolgott, területe igen jelentősen lecsökkent.
Az elmúlt 65 évben három szélsőséges időszak figyelhető meg, az első 1935-ben +80 cm, a második I 948-49-ben, amikor a tó vízszintje +63 cm-re csökkent, a harmadik, pedig 1989-1993. között, amely időszak végén az agárdi vízmérce +71 cm-t mutatott.

A feltárások szerint a tónak az 1400-as évektől kezdve nyolc nagy áradása volt, az utolsó 1963-ban a hirtelen hóolvadás eredményeképp kialakult +244 cm-es vízállással.

A tó életében jelentős változást hozott az 1880-ban megkezdett múlt századi vízrendezés, mely a Nádas tavat lecsapolta, a Dinnyés-Kajtori csatornát és a dinnyési zsilipet megvalósította.

A tó vízrendszere három fő részre tagozódik: a Császárvízre, a Vereb- Pázmándí vízre és a tó közvetlen vízgyűjtőjén eredő kisebb vízfolyásokra. A vízgyűjtőterület északi része karsztos, itt a csapadék jelentős része beszivárog a mélyebb rétegekbe, így a lefolyás erről a területről minimális. A tó vízkészletgazdálkodási viszonyait a vízkészletek szűkös volta határozza meg.

A Velencei-tó vízgyűjtője - térkép