Velencei-tavi partfal komplex fenntartható rehabilitációja – KEHOP-1.3.0-15-2016-00015

A Velencei-tó természeti környezete

A Velencei-tó a Velencei-hegység lábánál, lapos süllyedékben fekszik,

területe a 160 cm-es vízállásnál (az agárdi vízmérce ,,0"=102,62 mBf pontjához) 24,17 km2, hossza 10,8 km, átlagos szélessége 2,3 km, átlagos mélysége 1,9 m, partvonalának hossza 28,5 km.

A tóban két mesterséges sziget található: a Cserepes-sziget és a Velence-sziget.

A Velencei-tó vízgyűjtőterülete a Dunántúl ÉK-i részén, a Vértes hegység és a Mezőföld között helyezkedik el, nagysága a tó felületét is beleértve 602 km2. Keleten a Váli-víz, Nyugaton a Mór-Bodajki vízfolyás vízgyűjtőterülete határolja. A vízgyűjtő összetétele igen heterogén, mely megmutatkozik domborzatában, a különböző korú és felépítésű hegységi, dombsági és síksági területeiben.

A tó vízellátását főként a Vértesben eredő és a Zámolyi-medence vizeit összegyűjtő Császár-víz biztosítja: a Velencei-tó teljes vízgyűjtőjének 67%-áról szállítja a vizet a tóba. A Császár-vízen két tározó létesült, amelyek kezelője a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A tározók elsődleges hasznosítási célja a Velencei-tó vízpótlásának biztosítása. A Pátkai-tározóban a tavaszi árvizekből 7,85 millió m3 vízmennyiség fogható fel, és további 1,35 millió m3 víz lefolyása késleltethető árvízi túlduzzasztással. A Zámolyi-tározó vízgyűjtő területe 248 km2, térfogata 4,5 millió m3, amely az árvizek időszakos visszatartásával 3,3 millió m3-rel ideiglenesen megnövelhető. A Zámolyi- és a Pátkai-tározók üzemeltetésével elérhető, hogy fürdési idényben a minimális vízszint 90%-os valószínűséggel a 120 cm-es agárdi vízállás felett maradjon. A tó vízgyűjtőjének jelentősebb vízfolyásai a Császár-vízen kívül a Burján-árok, a Rovákja-patak és a Vereb-Pázmándi vízfolyás (Bágyom-patak) a Cibulka-patakkal. A Vereb-Pázmándi-vízfolyás a tó második legjelentősebb tápláló vízfolyása.

A Velencei-tó felesleges vízmennyiségét a mesterségesen kialakított Dinnyés–Kajtori-csatorna vezeti a Nádor-csatornába.

A vízgyűjtőterület északi része karsztos, ezért ezen a területen a csapadék jelentős része beszivárog a mélyebb rétegekbe. Ennek következtében a tó utánpótlása erről a területről minimális.

A tó vízkészlet-gazdálkodási viszonyait alapvetően a vízkészletek szűkös volta határozza meg.

A tó feltérképezése

A Velencei-tó első katonai térképe 1783-ban készült el, majd 1792-ben Csapó Benjamin elkészítette a tó lecsapolásának tervét. Ezt követően egyre pontosabb és szabatosabb térképfelvételek készültek a tóról, elősegítve annak mind pontosabb megismerését. A tó igazi felfedezését az 1930-as évek második felére tehetjük, amikor megalakult az Agárdi Fürdőegylet és megkezdődött a mai napig tartó partszabályozási munka. Az 1960-as évek közepén elindultak a Velencei-tó medrének szabályozási munkái, mely a meder kotrásából, a nádasok egy részének eltávolításából, a parti sáv feltöltéséből állt. Ekkor alakították ki a Cserepes-szigetet és a Velence-szigetet is, nád és iszap elhelyezés céljára. A szabályozás következtében csökkent a tó teljes területe és ezen belül a nádasok területe is.